Lakitelek, Kiss János u. 1. (76) 449-077 lakitelekiskola@gmail.com

EFOP 3.1.5 – korai lemorzsolódás csökkentése

A 2019-2020. tanévben a pedagógusok korábban ültek iskolapadba, mint a gyermekek. Az EFOP 3.1.5 – korai lemorzsolódás csökkentése – pályázathoz kapcsolódóan 120 órás továbbképzés kezdődött augusztusban, mely szeptember első hetében is folytatódott. Harminckét kollégánk teljesítette idáig a képzés felét. A maradék két modulra a tanév későbbi időszakában kerül majd sor.

 

A KAP, vagyis komplex alapprogram képzés célja az, hogy élményszerűbbé tegye a tanulást, az ismeretszerzést a gyermekek számára. A csoportmunka és az egyéni feladatok kiegészítik egymást. A tanórákon a gyermekek közösen és önállóan is dolgoznak. Megtanulják, hogyan lehet eredményesen együttműködni, növekszik önbizalmuk, felismerik saját értékeiket és tudatosul bennük az is, hogy társaikra hogyan támaszkodhatnak.

 

A program Hejőkeresztúrról indult el évekkel ezelőtt. Az interneten számos videót találhatnak, melyek bemutatják az eredményeket, az ottani iskolában folyó munkát. Az érdeklődők tanítási órákat is megtekinthetnek.

 

A pályázat részeként intézményi cselekvési tervet fogadott el a tantestület, melynek révén az „élménysulivá” válás a célunk.