Akadálymentesítési lehetõségek

Akadálymentesítési lehetõségek

Szöveg nagyítása
Szöveg kicsinyítése
Fekete-Fehér mód
Magas kontraszt
Negatív kontraszt
Világos háttér
Olvasható betűtípus
Helyreállítás
Lakitelek, Kiss János u. 1. (76) 449-077 lakitelekiskola@gmail.com

Határtalanul!

A Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola 7. évfolyamának 50 diákja és osztályfőnökeik, Csupor Antal, Szelesné Kása Ilona és Tigyi Julianna Mária sikeresen pályáztak a Határtalanul program keretében egy 4 napos erdélyi kirándulásra, melyre 2018. május 30 és június 2. között került sor.

 

Határtalanul – Erdélyben jártunk

 

2018.május 30-án Erdélybe indultunk a Határtalanul pályázat keretein belül. A pályázat célja, hogy megismerjük a trianoni béke által elcsatolt magyar területeket. Mi Romániába, azon belül Erdélybe utaztunk, a szállásunk pedig Székelyudvarhelyen volt. Hosszú utazást követően, fáradtan érkeztünk meg a célállomásunkhoz, de odáig szerencsére két helyen is tettünk kitérőt, Aradon és Nagyszebenben. Az első megállónál megtekintettük az aradi vértanúk emlékművét, ahol koszorúztunk is. Nagyszebenben pedig megtekintettük a régi szász várost. A városnézés után még várt ránk egy háromórás buszút.Székelyudvarhelyen két helyen, a Lagúna és a Hintó Panziókban voltunk elszállásolva, amik mindössze 3 percnyire voltak egymástól. Mindennap kaptunk meleg vacsorát, reggelire pedig svédasztalos reggelit ehettünk. A második napon is rengeteg programunk volt, meglátogattunk a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolát, majd Szovátára utaztunk, ahol körbejártuk a Medve-tavat. Ezután Parajdon lementünk a sóbányába,amit egy séta követett a sószorosban. Erre a napra az utolsó kettő programunk Korondon és Farkaslakán volt. A harmadik napon a Madarasi-Hargitával kezdtünk, amelynek 1801 méteres csúcsát félútig traktor vontatta szekereken, majd gyalogosan hódítottuk meg. A lenyűgőző kilátást, és a nemzeti színű szalagokkal, koszorúkkal díszített kopjafák és keresztek tömkelegét mindannyian az egyik legemlékezetesebb programnak tartottuk. Ezen a napon Szejkefürdőn tettünk még kitérőt, ahol koszorúztunk Orbán Balázs sírhelyén, ahova 15 székelykapu vezetett. Nagyon mély benyomást tett ránk az a sok gyönyörű kapu. Miután visszaértünk a szállásra, a Boróka néptáncegyüttes tartott nekünk egy sokunk számára nagyon szórakoztató tánctanítást. Hihetetlenül élveztük! Az utolsó napra már mindenki nagyon fáradt volt, de még várt ránk pár megálló és a végtelennek tűnő utazás haza. Magálltunk Petőfi feltételezett sírjánál Fehéregyházán, aminél nagyon furcsának tartottuk, hogy egy autópálya mentén volt. Ezután Segesvárra mentünk, ahol a városnézés mellett volt lehetőségünk vásárolgatni is. A város nagyon szép volt és nagyon sok érdekes dolgot megtudtunk a történelmi hátteréről. Még a határ előtt megálltunk a Király-hágón, ahonnan visszatekinthettünk Erdélyországra. A kilátás és a táj mesés volt. Útunk során az utolsómegállónkNagyváradon volt, ahol egy hatalmasat sétáltunk. A táj és az épületek itt is nagyon tetszettek. Ezután már csak a hazaérkezés várt ránk, és boldogan gondoltunk vissza a sok szép helyre és a rengeteg élményre.A kirándulás nagyon hosszadalmas és fárasztó volt, de megérte, mivel rengeteg, a magyarság számára fontos településen járhattunk, megismerhettük történelmünk néhány jelentős helyszínét, valamint a határon túli erdélyi magyarságot.

 

Belicza Panna, Erdős Jázmin, Németh Réka

7.C