Kedves Olvasóink!
Körzeti sport és váltóversenynek adott otthont a jakabszállási általános iskola február 13-án, pénteken. Intézményünket a 3., 4. és 5. évfolyam tanulóiból összeállított csapat képviselte. A diákok ügyesen, nagy lelkesedéssel és kitartással versenyeztek, és a 3. helyen végeztek. A szervezők kedves vendéglátásban részesítették a résztvevőket, uzsonnával és meleg teával kínálták a gyerekeket.Iskolánkat Barcsa Gábor, Borsos Botond, Farkas Lara, Gyevi-Szabó Kornél, Györi Leon László, Győri Botond Sándor, Hágen Viktória, Hegedűs Vanda, Huszárik Dénes, Kalics Veronika, Kasza Angyal Zsuzsanna, Kovács Ákos Levente, Kovács Nimród, Kovács Zofia, Nagy IstvánLászló, Tóth Jázmin képviselték, felkészítő tanárok:Barcsáné Szabó Ágnes, Kővágó Miklós. Gratulálunk a szép eredményhez!
Az Állatvédelem-pedagógia napja alkalmából a lakiteleki gyerekek különleges üzenetekkel hívták fel a figyelmet az állatok védelmére. A diákok állatokról szóló idézeteket válogattak,gyönyörű rajzokkal díszített képeslapokra készítették el alkotásaikat.A kedves üzeneteket Lakitelek utcáin sétálva a lakók postaládáiba helyezték el, ezzel mosolyt csaltak sok ember arcára. A kezdeményezés célja, hogy minél több ember figyelmét felhívja az állatok és a természet védelmének fontosságára.Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány kezdeményezésére 2025 óta ünnepeljük március 10-én az Állatvédelem-pedagógia napját - írtaBarcsáné Szabó Ágnes tanító néni.
A 3.b osztály nemrég a Békéscsabai Jókai Színházba látogatott, ahol megtekintették Tamási Áron Szegény ördög című darabját. Az előadást Sallai Zsóka rendezte, aki korábban iskolánk tanulója volt, így külön öröm volt számunkra, hogy meghívott minket és a munkáját láthattuk a színpadon. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a történetet, és az előadás mindenkinek nagyon tetszett. A darab után lehetőségünk nyílt arra is, hogy bepillanthassunk a kulisszák mögé, ami még izgalmasabbá tette a színházi látogatást – számolt be az útról Sallainé Győri Csilla osztályfőnök.
Az alsó tagozaton megrendezett szövegértési verseny eredményei:
2.osztály1. helyezett: Szőke Csenge 2.a; 2. helyezett: Felföldi Veronika 2.b és Kovács Gréta 2.b; 3. helyezett: Urbán Boglárka 2.b és Pesti Panna 2.a
3.osztály1. helyezett: Paulin Cecília 3.a; 2. helyezett: Demeter Áron 3.a; 3. helyezett: Parádi Zorka 3.a
4.osztály1. helyezett: Sáfár Nelli Mariann 4.b; 2. helyezett: Török Emese 4.b; 3. helyezett: Raffai Panna 4.c és Kutasi Máté 4.c Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak.
Agrár pályaorientációs napokat tartottak negyedik és hetedik évfolyamos diákjaink számára GillichnéMakári Petra és munkatársai február 12-én és 17-én. Az alsósok 45 perces játékos foglalkozások során ismereteket szereztek a növény- és állatvilágról, valamint az élelmiszerek útjáról a termeléstől a fogyasztásig.A felsős diákoknak interaktív tanórákon a választható agrár, élelmiszeripari- és környezetvédelmi szakmákat mutatták be pályaorientációs játékokkal kiegészítve, valamint a különböző iskolatípusokat és Szakképző intézményeket is megismertették velük.
Kecskeméten a Szép magyar beszéd verseny területi fordulóját, melyen iskolánkat Szabó Zétény (felkészítője : Olajosné Kádár Ilona) és Kerekes Jázmin (felkészítője: Váradi Fruzsina) képviselt.
Folytatódtak iskolánkban a könyvtári délutánok. A farsanghoz kapcsolódóan február 6-án Adamik Zsolt kalózmeséi közül a Kiskartács, a rettenetes kapitány címűt dolgoztuk fel Eszik Anikó napközis csoportjával.
Lakitelek első okleveles említése 950 éves évfordulójához kapcsolódik az idei iskolai könyvtári vetélkedő. Az 1. forduló kérdései jeles lakitelekiekről, a 2. forduló feladatai a települést bemutató könyvekről szóltak. A 3-4. fordulót áprilisban oldhatják meg az érdeklődők.
Hetedik és nyolcadik osztályos diákjaink közül ötvenen vehettek részt a Hungarikum Ligetben a III. Parasport napon február 20-án.A rendezvény központi témája idén a hallássérültek sportja volt. A fiatalok találkozhattak többek között Boros Tamara, négyszeres siketlimpiai ezüstérmes és bronzérmes úszóval, Szabó Nóra siketolimpiai bronzérmes tájfutóval,Oszlánczi Adriennel, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-és Szabadidősport Szövetségének projekt és pályázati koordinátorával, és Kiszel Jennifer hallókészülékes énekesnővel, aki a Megasztár 7. évadában lépett fel. A nap végén a Magyar U18-as Hallássérült futsal válogatott játszott mérkőzést a diákokokból összeállított csapattal.
Nyolcadik alkalommal hirdetett képzőművészeti pályázatot a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumának Kondor Béla Képző-és Iparművészeti tagozata – kezdi beszámolóját Tóth-Kiss Györgyi tanárnő. A téma idén az „Állatok a művészetben” volt. A pályázatra 22 iskolából összesen 144 pályamű érkezett. Iskolánk Grafika tanszakról hét alkotást, míg a SzínesKert tanulóinak munkáiból négy művet küldtek el a pályázatra. Január 30-án a HírösAgóra kamaratermében tartották a díjátadót a kiállításmegnyitójával egybekötve. Diákjaink remekül helytálltak öt díjat kaptak.A Grafika tanszak díjazottjai: Patai Vivien 6. oszt. III. helyezett, Harmatos Réka 5. oszt. Különdíj (felkészítő tanáruk: Tóth-Kiss Györgyi) A SzínesKert díjazottjai:Pacsika Lili Dorka 6. oszt. I. helyezett,Paulin Viola 8. oszt. I. helyezett, Szijj Lili 5. oszt. Különdíj (felkészítő tanáruk: Szelesné Kása Ilona). Gratulálunk eredményükhöz!
Február 27-én „Etesd az eszed” egészségnap volt iskolánkban. A 3-4-5-6-7. évfolyamos diákok az informatika termekben ismerkedtek meg a program internetes felületével, majdnyolc játékos feladatból álló tudásfelmérőt is kitöltöttek. A tornateremben dietetikus szakemberek az egészséges táplálkozással kapcsolatos játékokkal, ismeretekkel gazdagították a gyerekeket.
Február 27-én látogattunk el majd negyven diákunkkal az orosz nagykövetség budapesti általános iskola és gimnáziumába. Az intézmény diákjaival, tanáraival harmadik éve tartjuk a kapcsolatot – ősszel ők voltak vendégeink Lakiteleken. A meghívás keretét amaszlenyica, a farsanghozhasonló egyhetes ünnep adta. A gyermekek hat állomáson ismerkedtek a hét napjainak szokásaival, ételeivel, hagyományaival, majd a hetedik állomáson elégettük a telet jelképező bábut. A pedagógusok és a diákok is nagy szeretettel, ajándékokkal fogadtak bennünket, köszönjük szépen a vendéglátást!
Március 3-án a „Pénz 7” rendezvénysorozatán Kökény Gyula, az OTP szakembere volt vendégünk, akik hetedikes és nyolcadikos osztályaink számára tartott előadásokat a biztosításokról. Gyulavisszatérő vendég nálunk, esztendőről esztendőre ő vezeti a foglalkozásokat a gyermekeknek, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Márciusban a KEVE - Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra - óra keretében a harmadikévfolyam tanulói az elsősegélynyújtás alapjaival ismerkedhettek meg. A foglalkozástSallainé Csilla munkaközösség-vezetőnk meghívására Szuettáné Bőszén Mária vezette, aki nagy kedvességgel és figyelemmel fordult a gyerekek felé.Az óra során a tanulók megbeszélték az elsősegélynyújtás legfontosabb lépéseit, valamint szóesett a kisebb és nagyobb balesetek esetén szükséges teendőkről is. A foglalkozás legizgalmasabb része az újraélesztés bemutatása volt. Maca néni egy gyakorlóbabát hozott,amelyen a gyerekek kipróbálhatták az újraélesztés lépéseit.Iskolarendőrünk,Heinrichné Czilling Orsolya is segített az ismeretek átadásában. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a harmadik évfolyamosztályai részt vehessenek ezen a különleges és tanulságos foglalkozáson – írta Bodóné Ripp Zsuzsa tanító néni.
Március 5-én Gelányi Kata tanárnő Pedagógus II. fokozatba kerülését célzó minősítésére került sor iskolánkban. A bizottság tagjai elismerően szóltak a látott az angolórákról, a tanárnő sok dicséretet kapott portfóliójáért.
Március 12-én a Gergely-járás alkalmával elsőseink hívogatták énekszóval, kedves műsorral a nagycsoportos óvodásokat iskolába, akik felkötötték szalagjaikat a Gergely-ágra. A beiratkozás április 23-24-én lesz, szeretettel várjuk jövendő diákjainkat! Idén is szeretnénk találkozni új elsőseinkkel az iskolában, ismét lesz MOSOLYSULI, ahol pénteken délutánonként játékos formában ismerkedhetnek meg a gyermekek az itt folyó munkával. Az első foglalkozásra terveink szerint április 17-én kerül sor.
Pedagógusaink adminisztrációs munkájának könnyebbé tételére az IT Pavilontól és a Varga Vent Kft-től kaptunk egy-egy számítógépet. Köszönjük szépen a nagylelkű felajánlást!
A Balogh Márton Katonadal Emlékverseny budapesti fordulójába jutott 7.a osztályos diákunk, Paulin Bertalan. Sok sikert kívánunk néki és felkészítő tanárának, Csüllög Edinának a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban megrendezendő elődöntőben!
A Bod Péter Könyvtárhasználati versenyt az általános iskolák 7-8. osztályos, valamint a középiskolás korosztály számára hirdetik meg évről évre. Idén két diákunk, Kiss Titanilla és Paulin Bertalan is bekerült az országos döntőbe, ahol a korábbi fordulók 12 legeredményesebb diákja mérheti össze majd tudását. Gratulálunk nekik, és tanáruknak, Dr. Olajos Évának!
Községünk március 15-i ünnepségén honvéd hagyományőrzőink álltak díszőrséget Heinrich Gábor parancsnok úr vezetésével.Hatodik évfolyamos diákjaink és énekkarosaink műsorát nagy tapssal köszönte meg a szépszámú közönség. Köszönjük diákjaink, valamint felkészítő tanáraik, Olajosné Kádár Ilona és Szekeres Jánosné munkáját! Hagyományosan ekkor adják át a település kitüntető díjait. Nagy öröm számunkra, hogy egykori diákunk, később citeratanárunk, Nagy Ádám ifjúsági díjat, Antal Attiláné tanító néni pedagógiai díjat, Szelesné Kása Ilona tanárnő pedig Lakitelekért emlékérem kitüntetést vehetett át kiemelkedő munkája elismeréseként. Szeretettel gratulálunk mindannyiuknak!
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap április 1., szerda, a szünet utáni első tanítási nap pedig április 13., hétfő lesz. Áldott ünnepet kívánunk diákjainknak, családjaiknak, olvasóinknak!