Eötvös Iskola Lakitelek

Rácz Miklós bácsi nekrológ

„Véghöz vittem immár nagyhirü munkámat,

Melyet irigy üdő, sem tűz el nem bonthat,

Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat,

Sem az nagy ellenség, irigység nem árthat.”

 

Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér gyönyörű sorai jutottak eszembe, amikor ismét kezembe vettem Rácz Miklós bácsi könyvét, amelyet a közoktatás lakiteleki kezdeteinek 150. évfordulójára írt. Hiánypótló, gondos és nagy munka életrajzi adatokkal, visszaemlékezésekkel, szemet gyönyörködtető és szívet melengető régi fényképekkel. Annakidején – tíz esztendeje – minden iskolás ajándékként kapott belőle. Szeretném hinni, hogy szüleik is szeretettel vették kézbe, s jutott eszükbe számtalan szebbnél szebb gondolat…

Miklós bácsi, amíg egészsége engedte, gyakran eljött hozzánk. Hol számítógépet hozott ajándékba olyan gyermeknek, aki megérdemli, de anyagi okok miatt nem kaphatna, hol régi képeket, régi könyveket kaptunk tőle. Nem hiányozhatott a pedagóguskarácsonyokról, iskolai rendezvényekről. Mindenkihez volt jó szava, otthon érezte magát körünkben. Idén, június 16-án, az évzáró ünnepségen vette át vasdiplomáját, melyet egykori alma máterének jogutódja, a kecskeméti Neumann János Egyetem állított ki számára. Nem akart elmenni az egyetemi ünnepségre. Kérte, hogy itthon, abban az iskolában idézhesse fel 65 esztendő emlékeit, amelyet édesapja is annyira szeretett, amelyben az ő hivatása is kiteljesedett. Öröm volt látni, hogyan fogják körbe a régi tanítványok, milyen szeretettel köszöntik a már szülőkké, nagyszülőkké korosodott egykori diákok.

A napokban kaptuk a hírt: Miklós bácsi minden élők útján az örök hazába költözött. Újabb levél kerül a tanítók fájára. Kiss János bácsi, Szabó Lajos bácsi, a Csányi és a Lévai házaspár, megannyi köztiszteletben álló egykori tanító, köztük édesapja, idősebb Rácz Miklós mellett az ő emléke előtt is tisztelgünk mindannyiszor, amikor összegyűlünk a fa körül.

Istennek hála, hogy van kikre, és van mire emlékeznünk. Gárdonyi azt mondja, a tanító lámpás. Szeretetének, tudásának fénye ott ragyog minden tanítványában. Azok a pedagógusok, akik az elmúlt 160 évben Kecskemét szikrai, felsőalpári, árpádszállási, kapásfalusi pusztáin éltek, neveltek és tanítottak az itt élők számára példát, igazodási pontot, mércét jelentettek. Községet és közösséget építettek szóval, kétkezi munkával, hittel és szeretettel.

Addig él a közösség, amíg születnek gyermekek – s ha gyermekek születnek, szükség van példaadó életet élő nevelőkre is. A Szentírásban, Dániel könyvében olvassuk: „Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” Szent cél, szent feladat. Adja Isten, hogy megfelelhessünk neki.

 

Rácz Miklós bácsira kedves könyve bevezető soraival, s egykori iskolai életünk, régi tantestületünk képeivel emlékezünk. Nyugodjék békében!

 

 

Köszöntelek kedves szülőfalum, Lakitelek!

 

Meghajtom fejemet a tanítók fáján megörökített, előttünk elment pedagógusok előtt.Köszöntöm a velem együtt tanító, dolgozó és az utánunk következő újabb nemzedék pedagógusait!Köszöntöm azokat, akik még élnek és emlékeznek a felsorolt tanítókra, tanárokra!Köszöntöm volt tanítványainkat, akiket mi indítottunk el az élet és a különböző tudományok megismerésének útján, gyermekeiket, unokáikat!Köszöntöm az ideköltözötteket! Kívánom, hogy váljanak Lakiteleket magukénak érző polgárokká, neveljék gyermekeiket hazaszerető emberekké! Minden Lakitelekinek minden jót kívánok!

 

Nagyon nehéz feladatot vállaltam, amikor elhatároztam, hogy megírom Lakitelek közoktatásának történetét a kezdetektől nyugdíjba vonulásom idejéig. Nehéz a feladat, de mégis könnyű, mert gyermekkoromtól kezdve én is résztvevője voltam az eseményeknek.

 

A régi fényképek tanúsága szerint a tanítványokkal együtt mi is részesei voltunk az iskolai életnek; együtt éltünk, együtt nevelkedtünk a tanulókkal. Édesapám sok régi tanítványa emlegette: „De sokszor dajkáltam magukat!”

 

A régi emlékek felidézése és édesapám születésének századik évfordulója érlelte meg a gondolatot, hogy papírra vessem Lakitelek iskolatörténetét.

 

A kezdetekre természetesen nem emlékszem, csak elmondások, emlékezések alapján tudok írni. Később magam is tanítóként volt osztálytársaim gyermekeit, unokáit tanítva – kollégáimmal együtt tevékeny részese lettem az iskola nevelő-oktató munkájának.

 

„A jelent éljük, a közelmúltra emlékezünk, a múltat, a távoli idők eseményeit meg kell ismernünk, hogy megértsük a jövőt.”