Madárbarát lett iskolánk, a SzínesKert tettrekészségének köszönhetően. Teljesítettük a kihívást és folytatjuk a biológiai sokféleségre való törekvésünk. Hogyan lehet egy iskola madárbarát? Miért jó, miért fontos, hogy egy iskola, egy kert, egy erkély madárbarát legyen?
https://www.mme.hu/madarbarat_kert_program
A SzínesKert mintaprojekt a"Intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének javítása érdekében a Széchenyi István Egyetemen" című online konferencián, Szelesné Kása Ilona mentorkertvezető előadása során bemutatkozhatott. Az előadás ppt-je az alábbi link alatt olvasható.
A hallgatóság között voltak NÉBIH-, Agrárminisztérium-, Oktatási Hivatal-, ELTE-, Iskolakert Hálózat-, Agrártudományi Egyetem képviselői valamint több egyetem hallgatója.
SzínesKert Diákvállalkozás NMI rendezvényén 2020
Adatlap rendezvényről
Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VII. Országos Hétvégéje
2020. szeptember 25-27.
Beszámoló
Színes Tábor-Lakiteleki Eötvös Lóránd Általános Iskola és AMI
Helyszín: az iskola területén található festőnövényes kert, a SzínesKert. A kert egyik szegletében épült, nyitott kültéri tanterembena SzínesHázban, és az iskola grafika tantermében
Időpont: 2020. július 06-10-ig
Résztvevők: 13 fő,a SzínesKert és a kézműveskedés iránt érdeklődő tanuló, 8-13 éves korig
Tevékenységek:az 5 nap egyenlő arányban kertészkedtünk, kézműveskedtünk, játszottunk.
A kertészkedés: az utak gyomtalanítása, emelt ágyás építése használt téglából, feltöltése termőfölddel, levendula leszedése, locsolás, festőnövények palántázása, mulcsozás.
Kézműveskedés, képzőművészeti- és háztartási tevékenység: tinta készítés növényekből, minta tervezés textil szatyorra, póló batikolás, nemezelés, agyagozással házszám tábla, sárkány készítés, gyógykence készítés a kert növényeiből, gyöngyszövéssel karkötő, levendula "lemorzsolása".A batikoláshoz saját pólót használtunk fel, régi póló felújítására is volt lehetőség. Ezzel a fenntarthatóságot támogattuk. A tevékenységek során az volt a cél, hogy a diákok rájöjjenek kézműveskedéssel tudnak használati tárgyat formálni, létrehozni.. A tanulóknak minden nap lehetőségük volt a számukra kedves kézműves tevékenységbe belemerülniük, az egyéni terveiket megvalósítani.
A szabadtéri tanterem, a SzínesHáz kiváló helyszíne volt a tevékenységeknek. A járványügyi helyzet előnyben részesíti a kültéri nyári foglalkoztatást, mi most ennek 100%-osan megfeleltünk.13 iskolai padot helyeztünk el a SzínesHázban, így minden gyermeknek egy egész pad jutott az asztali tevékenységekhez.
A SzínesHáz délkeleti oldalát időnként nádrólóval árnyékoltuk délelőtti órákban. Az óvodások felöli oldalt sürgősen le kell határolni sövénnyel, mert egy kissé zavaróak tudnak lenni a kicsik. Levegőzése kiváló, árnyat adó, nagyon kellemes benne tartózkodni hőségben is.
Boldogok vagyunk, hogy itt táborozhattunk.
Ezúton köszönjük a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület anyagi támogatását
Lakitelek 2020.06.11.
Szelesné Kása Ilona táborvezető, művésztanár
A helyi önkormányzat megtisztelő felkérésének tettünk eleget, amikoregyik felnőttoktatási programjukhoza komposztálás gyakorlati helyszínét biztosítottuka SzínesKertben. Ahallgatók a komposzt készítésta kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára vezetésével gyakorolták. A gyakorlat során átszellőztették a meglévő komposztot. Majd az általunk biztosított, újabb, komposztálható anyagokkal rétegezve feltöltötték mindhárom komposztálót. A szerszámtárolóból biztosítottuk a szükséges szerszámokat is.
Szívesen tettünk eleget a kérésnek. A komposztot pedig gondozni fogjuk a továbbiakban.
Lakitelek 2020.07.13.
Szelesné Kása Ilona
SzínesKert-mentorkert vezető
SzínesHáz felirata készül a CSAK-csoportban
Beszámoló 2019. szeptembertől- Lakiteleki Eötvös Általános Iskola és AMISzínesKert –mentorkert
Az iskolakert mentorkertté fejlesztését az Országos Iskolakert-fejlesztési Program, Iskolakert Alapozó Alprogram tette lehetővé 2019-ben, mobil kerti építmény biztosításával és szakmai segítségnyújtással.
Mentorkertté válásunknak sok pozitív hozadéka van.
1.Csatlakozott a programhoz kollégám, Lászlóffy Béla tanár és két támogató szülő,Murai Gabriella ésHajagos-Nagy Ágnes, a szülői munkaközösség agilis vezetője. Lászlóffy Béla résztvett az „Iskolakerti alapok–továbbképzés ökológiai szemléletű iskolakertek kialakításához és fenntartásához” 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésen.
2. Az Agrárminisztérium és az Iskolakertekért Alapítvány támogatásával mobil kerti építmény létrehozására kaptunk lehetőséget közel 1.000.000 Ft értékben, ahol kerti szerszámainkat, eszközeinket tudjuk tárolni; a kert terményeit feldolgozni, tárolni. A tervezési folyamatokban Honti Attila építész és Dr. Fekete Albert, egyetemi tanára Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karvezetőjeis segítségünkre volt.
A kerti építmény a kert egyik sarkában kapott helyet. Onnan fás növényeket kellett átültetni az iskolaudvar szabad területére. Az átültetésekben segítetteka SzínesKert szakkör tagjai; felsős diákok és iskolánk karbantartói. Az építkezést akadályozó faágakat Lakitelek Önkormányzatának dolgozói távolították el. A kerti építmény fogadására alkalmas, beton alap anyagi hátterét a Kecskeméti Tankerület biztosította, iskolánk karbantartói pedig elkészítették azt. A Modern Home Kft vállalta az építmény kivitelezését. A bekerülési összeg 1.000.000 Ft fölé eső részét szponzorként ajándékozza számunkra.
Minden közreműködőnek, támogatónak hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni.
3. Szeptembertől heti két órában folytattuk a nyári fenntartást, a klíma okos, fenntartható kertészkedést a szakkörrel. Ünnepi keretek között lezártuk a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által támogatott Kiskertem programot, Olvasófát ültettünk a Könyvhónap alkalmából.Madárbarát kertünk érdekében etetőket készítettek a diákok. Gondoskodtunk a madarak eleségéről, rendszeres feltöltéséről.Vizuális kultúra órákon és a szakkörön a kert növényeiből tintát készítettünk, kísérleteztünk a gyapjú, nemez és hímestojás növényi festésével.
SzínesKerti tevékenységeinkre nagy hatással lett a mentorkertté válásunk.Új lendületet adott a diákoknak és kertvezetőnek egyaránt. Bátran belefogtunk a Színeskert Diákvállakozásba, amelynek törvényi hátterét, támogatását a Junior Achievement Magyarország Alapítvány biztosítja. A diákvállalkozásunk célja a kertben termett festő és egyéb növények feldolgozásaháztartási, kézműves, művészeti termékekké. Valamint a szolgáltatás irányába-hímes tojásfestés és nemezelés tanítása,-is tettünk lépéseket. A markerting felépítésébe, a SzínesKert brand kidolgozásábabevontuk iskolánk felsős évfolyamait vizuális kultúra órákon, valamint a grafika tanszakos tanulókat. Sok-sok jó ötlet született logó és felirat terén. Használatukról végleges döntés nem született, a folyamatot a világjárvány megszakította.
A digitális iskolakert során létrehoztuk a SzínesKert Google Classroom-ot és ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot a SzínesKert szakkörösökkel. Otthoni feladatuk többnyire a kerttel kapcsolatos. Például: https://docs.google.com/presentation/d/1Pov8vxzBzw9ZFNRaJj3Vil4L1nWewAMZddcKzou9OGQ/edit?usp=sharing
Mint mentorkert, a SzínesKert szakkörösökhetenkénti feladatait megosztom az Iskolakert Hálózat fenntartójával. Legutóbbi olvasható az Iskolakertekért Alapítvány honlapján http://www.iskolakertekert.hu/files/Online_iskolakert_6_het_04_27_N_I__A.pdf
Folytatjuk a megkezdett munkát, amint lehetséges.
Lakitelek 2020. 04.30.
Szelesné Kása Ilona
SzínesKert-mentorkert
A Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AMI SzínesKert szakköre levélrátétes hímesekkel bejutott a XIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatra. 21 db hímes 21 féle növényi színben. A hímesek színező anyagát, a festő növényeket, maguk a szakkörösök termesztették az iskolában, öko gazdálkodással, fenntartható módon.
A Regionális megmérettetés Békéscsabán volt. A kiválasztott alkotásokból 2019. november 15-én nyílik kiállítás Debrecenben.
Szakkör vezető: Szelesné Kása Ilona művésztanár